Egyéb követelések

  1. Negyedévente kérjen listát a könyvelőjétől, hogy milyen tételek szerepelnek az adott előlegek között.
  2. Év vége előtt nézzék át az adott kauciókat.
  3. Ellenőrizzék a munkavállalóknak folyósított előlegeket.

Számtalan olyan eset van, amikor előleget fizetünk ki. A legnagyobb hibák egyike, hogy nem kerül el a könyvelésre a végszámla, vagy ott van, de hibásan van kiállítva. Ezért nagyon fontos, hogy még időben átbeszéljék, hogy melyek ezek a tételek.

Például:

  • Számtalanszor előfordult, hogy a szállító elfelejtette a végszámlából levonni az előleget, így a könyvelés teljesen hibás adatokat mutatott.
  • De az is előfordult, hogy a könyvelés nem kapta meg a végszámlát, így szintén rossz volt a könyvelés.

Ezek azt eredményezik, hogy a könyvelésben valótlan követelés szerepel, és ha az éves beszámolót így adják le és a hiba nagyobb, mint egy millió forint, akkor máris 3 oszlopos beszámolót kell készíteni, ami a cégről nem fest jóképet.

 Amikor, kauciót adunk, itt is fontos, hogy egyeztessük a könyveléssel azt, hogy a kaució teljes összegben fennáll.

Például:

  • Számtalan olyan esettel találkoztunk, hogy a cég nagyobb vagy kisebb irodába költözött, így változott a kaució mértéke.
  • Vagy nem fizette a bérleti díjat rendesen, így a kaució egy részét felhasználták a ki nem fizetett bérleti díjra.

A munkavállalónak folyósított előleg is fontos kérdés.

Például:

  • Előfordul, hogy kölcsönt adtunk a dolgozónak és elvileg néhány hónap alatt vissza kellett volna fizetnie, de nem úgy alakult. Azonban, ha a munkáltató 6 hónapnál hosszabb időre adja, akkor már köteles kamatot kérni a dolgozótól.