Az egyik Megbízóm, akik 2 éve hozta át a könyvelését hozzám, javasolta, hogy írjam meg az ő esettanulmányát, és az üzlettársáét is a könyvelő váltásról, mert szerinte óriási segítség, pontosabban bátorítás lehet azoknak, akik éppen ebben a cipőben járnak.
Az üzlettárs viszonylag gördülékeny váltáson ment keresztül, így az ő története lesz a rövidebb.
Új évtől szeretett volna másik könyvelőt választani. A jelenlegivel nagyon elégedett volt, de elment nyugdíjba és a nyugdíjas kolléga mindent megtett annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a váltás.
Január 1-től került az üzlettárs könyvelése hozzánk. A könyvelője február végéig elkészítette a beszámolót és átadta nekünk az előző év adatait, melyek a következők voltak:
- Záró, végleges főkönyvi kivonat
- Tárgyi eszköz lista az adótörvény és számviteli törvény szerinti karton bontásban
- Nyitott vevő-, és szállító analitika deviza nemenkénti bontásban
- Főkönyvi kartonok, főkönyvi számonként forintban és devizában
- Különböző analitikák, szerződések, pl.: hitelekről, kauciókról, fizetett-, és kapott előlegekről, stb.
- Dolgozói bérkartonok, munkaszerződések, szülési szabadságon lévők pontos analitikája, stb.
Gyakorlatilag úgy ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Így március 1-től 100%-os pontossággal tudtuk folytatni a könyvelést és a váltás zökkenőmentes volt. Az ügyvezető a 3. hónaptól ugyan úgy megkapta a vezetői riportokat, mint azelőtt.
A Megbízóm sajnos nem volt ennyire szerencsés a váltás kapcsán.
Ő haragban vált el a könyvelőjétől, mert a Megbízóm felmondta a szerződést, ugyanis a dedikált könyvelője pontatlan volt, nem küldte be határidőben a bevallásokat, emiatt többször is megbüntették, és kitették a megbízható adózói körből. A könyvelő nem vette fel a telefont, nem válaszolt az emailekre és bár a könyvelőiroda vezetője „vér profi” volt – ha szabad így fogalmaznom -, de hatalmas irodát vezetett, sok kezdő könyvelőt alkalmazott és azok az ügyfelek rosszul jártak, akik kezdő könyvelőhöz kerültek. Azok viszont nagyon elégedettek voltak az irodával, akik már gyakorlott könyvelőnél voltak. Az én Megbízómnak nem volt szerencséje, neki kezdő könyvelő jutott :-/
Szóval, miután felmondta a szerződést, rengeteg akadályt gördítettek elé. Későn kapta meg az anyagot, pontatlanul és sok munkánkba telt, hogy rendbe tegyük a cégét, de megcsináltuk. Nincs az az elrontott könyvelés, amit ne lehetne rendbe tenni, és támasszon az elhagyott könyvelő bármennyi akadályt is, ma már annyira részletes adóbevallásokat kell leadni az adóhivatalnak, annyi analitika áll az új könyvelő rendelkezésére, hogy gond nélkül lehet ilyen esetben is könyvelőt váltani.
A Megbízóm mindenképpen jobban járt velünk, akármi is történt mi pótoltuk az elmaradt bevallásait, az aktuálisakat határidőben, és pontosan beadtuk, és az általunk készített vezetői riportokból végre tisztán látta a cége eredményeit.
Összefoglalva egy tanácsom van: „Ugorj és a háló megjelenik”, az OPTITAX Számviteli Kft. munkatársai személyében 😉

Miben tudunk mi most Önnek segíteni, ha mégis szeretne vállalkozásának könyvelőt?
Amennyiben úgy érzi, hogy vannak hiányosságok könyvelése területén, akkor kattintson a gombra és kérjen tőlünk ajánlatot.